Marad a NER: A Hatalom Szimbolikája
2010 áprilisában szerzett figyelmet a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), amikor a kormányzat felülről, egy nemzeti minimum keretein belül definálta a társadalmi együttműködést. Az ellenségeskedés pedig hamar megjelent, és az ellenzéki diskurzusban szinte gúnyos értelemben kezdett elterjedni a hasonló koncepció. Eredetileg sem a mozaikszónak, sem a rendszernek nem volt pejoratív töltete; sőt, az első években még a készítői, mint Kiszelly Zoltán is, használni tudták a terminológiát anélkül, hogy visszautasították volna azt, miközben a közvélemény elindította az ellenkező irányú értelmezéseket.
A NER nem csupán a rendszerváltozással felmerült utalás, hanem egyfajta tudatosan megformált eszmerendszer is, amely elkezdett gyökeret verni a politikai diskurzusban. A közélet, a médiamonopóliumok és a hatalmi struktúrák megjelenésével egy időben a NER már nem csupán egy hárombetűs mozaikszó lett, hanem egy valós idejű érzelem, amely összefonódott a hatalommal szembeni ellenérzésekkel. A kifejezés mára már a tehetetlenség szimbólumává vált, amelyre sokan feszülten reagálnak, hiszen a kormány politikai intézkedései, amelyeket tehetetlenségük megnyilvánulásának tekintenek, a NER köré szövődtek.
A NER és annak megítélése
Egy újabb megfigyelés azonban, hogy a NER haszonélvezői maguk is elfogadták a terminológia kulturális örökségét. A kormány médiáiban a közszolgáltatás és a politikai diskurzus is a közönség előtt kapott új értelmezést. Orbán Viktor miniszterelnök például egy interjú során már nem rejtette véka alá, hogy milyen hibák követték el a rendszer keretein belül, sőt, elismerte, hogy a Paks II projekt időbeni kezelése nem volt megfelelő. Ez a fajta viszonyulás bemutatja, hogy a kormány nemcsak mint birtokosa, hanem mint a diskurzus résztvevője is próbálja alakítani a NER-rel kapcsolatos közvéleményt.
A NER egy ideje már a nyilvános vitákban is megjelent, és magával hozta a kritikus diskurzusokat. Az értelmezése folyamatosan változó, miközben a politikai táj folyamatosan formálja az emberek véleményét. Az a tény, hogy a mozaikszó most már nemcsak a kormánykritikusok, hanem a kormány népszerűsítése alatt áll, azt jelenti, hogy a NER integrálódott a közbeszéd szövetébe, egyfajta nemzeti minimumként.”
Az új konszenzus
A korszak, amelyben a NER a mindennapi köztudatban elismert terminológiává érett, tükrözi a társadalmi konszenzust is. Ahogyan a kifejezés folyamatosan változik, úgy a vele kapcsolatos diskurzus is jelentős mértékben váltakozik. A különböző nézőpontok és értelmezések egymás mellett élnek, az emberek pedig emlékeik és tapasztalataik alapján formálják véleményüket erről a rendszerről. A NER-t tehát nem csupán politikai fogalomként, hanem identitásunk részét képező szimbólumként kell vizsgálni, amely a mindennapi ügyintézéseinkben és politikai diskurzusainkban tovább él.