Szálinger Balázs és Petőfi Sándor nyomában
Öt évvel ezelőtt Szálinger Balázs első prózakötete, a „Clemenceau menye” óvatosan bemutatott új világot nyitott meg az olvasók szemében, olyan friss és izgalmas kontextusban, hogy magával ragadta a közönséget. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a költő újra nekivágott az utazásnak, hogy ezúttal a legendás Petőfi Sándor nyomdjein járva egy új irodalmi élményt nyújtson.
Utazás a múltban
A „Mintha repülnék” című kötet Szálinger nem csupán irodalmi kronológiája, hanem egy mélyen személyes utazás története, amelynek során a múlt és a jelen összefonódik. Petőfi 1845-ös felvidéki útja nem csupán egy népszerű népszerűsítő akció volt, hanem egyfajta felfedezőút, amelyet Szálinger modernebb keretbe helyezett, feltárva azokat a helyszíneket, ahol a nagy költő egykor járt.
A múlt nyomában
Szálinger városról városra haladva, mint egy kortárs flâneur, nem csupán a Petőfi által érintett helyszíneket látogatja, hanem az ottani kultúra és történelem lenyomatát is felfedezi. Aszód, Kassa, Eperjes és számos más helyszín is megidézi a múlt szellemét, önreflexiót és felfedezést hozva az olvasó számára. Szálinger közelítése Petőfi munkásságához és életéhez egyfajta újraértelmezés és tiszteletadás, miközben merészen túllép a megszokott kereteken.
Petőfi és Szálinger párhuzamai
Az utazó, az élmények feldolgozása és az írás között mozgó Szálinger az olvasónak nem csupán utazásokat kínál, hanem egyfajta metaforikus kalandot is, ahol Petőfi alakja folyamatosan jelen van, mint inspiráló erő. Az író szövegeiben Petőfi nem csupán egy múltbéli figura, hanem egy élő, lélegző személy, aki magával hozza a múlt szellemiségét, miközben Szálinger saját tapasztalataival és érzéseivel gazdagítja a narratívát.
Az irodalom határvonalai
A „Mintha repülnék” nem csupán egy utazási napló, hanem egy irodalmi mű, amely bravúros módon ötvözi a prózát és a lírát. Szálinger megújítja a költői hagyományokat, eltávolítva a giccs előtti buktatókat, és létrehozva egy olyan teret, ahol a költészet és a próza határai elmosódnak. Gács váránál tett megjegyzései, amelyek a hősi múlttal való szembenézésre hívják fel a figyelmet, egyszerre vannak jelen a tételként és a személyes rálátásként, bemutatva, hogy a múlt nem pusztán emlék, hanem élő tapasztalat.
Szálinger öröksége
A kötet végéhez közeledve egy kérdés fogalmazódik meg: mi is az igazi kapcsolat a költő és a folytonosság között? Szálinger írása nem csupán a múlt iránti tisztelet, hanem a folyamatos fejlődés és változás jelképe is. A költő átlép a klasszikus kereteken, egy új generáció képviselőjeként bemutatva, hogy a költészet öröksége sosem vész el, hanem folyamatosan újraértelmeződik. Szálinger szavaiban mindenki felfedezheti a saját utazását, hogy aztán rátaláljon a történelmi Magyarország tájaira, és abban az egyesülésben, amely az érzelmek és az irodalmi kifejezés összefonása révén valósul meg.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/12. számában jelent meg március 21-én.
Forrás: hang.hu/konyveshaz/petofi-nyomaban-179859