Kvíz: Béla vagy Viktor?
Herédi Zsolt egy érdekes párhuzamot von a múlt és a jelen magyar politikai vezetői között, amely során kitapintja a hasonlóságokat Kun Béla és Orbán Viktor között. A szerző egy rejtélyes kérdést tesz fel: melyik magyar politikairól szól az alábbi leírás? Az a vezető, aki úgy véli, a nyugati civilizáció elavult, és egy új, keleti alapú rendszer felfutását várja, saját köreiből irányítva a politikai eseményeket.
Kun Béla világos példája annak, hogy a radikális ideológia sokakat magával ragadt, és bár az orosz befolyás már akkor is egyértelmű volt, a politikai elit nagy része félelemmel tekintett a változásokra. A történetek repetitív struktúrája, amely megjelenik a két politikai figura között, tartalmazza a demokráciával szembeni elutasítást és a politikai hatalom megszerzéséért vívott harcot, amelyik akár az erőszak határáig is elmegy.
Kun Béla a kommunizmus megszilárdulásával próbálja aláásni a polgári demokráciát, míg Orbán Viktor az illiberalizmus irányába mozdítja el a magyar politikát, támogatva a keleti, orosz érdekeket. Mindketten sajátos retorikát használnak, amely érzelmi hatást gyakorol a támogatóikra: Kun Béla erősen nacionalista propaganda részeként állítja be magát, míg Orbán Viktor a Nyugat-ellenességre építve kelti fel hívei figyelmét.
A politikai stratégiák simítása és alkalmazása napjainkban, beleértve a titkosszolgálatok kihasználását a politikai ellenfelek ellen, hasonlóságokat mutat Kun Béla idejével. A manipuláció, a megfélemlítés, és az állampolgárok pszichológiai zsarolása mindkét időszakra jellemző, bemutatva a hatalom koncentrálódásának és elkorcsosulásának jeleit.
A történeti párhuzamok és az államgépezet visszaélési mintái arra figyelmeztetnek, hogy a történelmi leckék megtanulásának elhanyagolása milyen következményekkel járhat, mivel a politizálás módszerei nem csupán a múltban, hanem a jelenben is köszönnek vissza. Az oktatás és a közönség politikai szocializációjának szűkítése aggasztó képet fest a jövő emigrálásáról a demokráciától, amelyet erőszakkal kiöntenek a köztudatból.
A szerző zárásként kiemeli, hogy a politikai bizalom építése hosszú távú, miközben összpontosítania kell a generációváltásra, amely újra visszaállítaná a kritikus gondolkodásra és az állampolgári ismeretekre épülő viszonyokat. A mai politikai helyzet tükrözi a történelmi rendszerek és a korrupt hatalmak örök körforgását, amelyet szükséges véglegesen megtörni ahhoz, hogy a jövő nemzedékei elkerüljék a múlt hibáit.