We Are the Champions – A hatalom bűze
Újra és újra felbukkan az a nyomasztó látvány, amely a „Dinasztia” című dokumentumfilm keretén belül ismerteti azt a mélységes korrupciót és mocskot, mely átitatja a közéletet. Egy társadalmi tükör ez, amely szembesít bennünket azzal, hogy hol csúszott félre az út, amely hajdan talán reményt is jelentett. Az ország levegőjét áthatja a rothadás szaga, a bizalom pedig erőszakosan párolog el azokból, akiket egykor talán vezetőinknek hittünk.
A vezető árnyéka – Kiégett bizalom
Miféle vezetője ez az országnak? Egy hajdan ígéretes alak, aki mára a szemérmetlenség és az arcátlanság szinonimájává vált. A hazugság, a mellébeszélés, és a csúsztatás olyan gyakori lett, hogy azok szerves részévé váltak a mindennapoknak. A kérdés már nem az, hogy mit mond, hanem inkább az, hogy ki hisz még neki. Egy politikus, aki többet csúsztat, mint amennyit igazat beszél – lehet-e rá bízni az ország jövőjét? Vajon tényleg mi választottuk őt, vagy csupán elhitették velünk, hogy van választásunk?
Az erkölcs határtalansága
A szemrebbenés nélküli pofátlanság reggeltől estig tartó áradata teszi lehetetlenné, hogy bármit is komolyan vegyünk. Miközben a hatalom képviselői gátlástalanul ontják magukból a közhelyeket, a valóság tovább esik szét. Felmerül a kérdés: hol húzódik az a pont, ahol a társadalom nemet mond? Mert a kormányzás immár nem a közjó szolgálatáról szól, hanem egy szűk réteg érdekeinek nyílt kiszolgálásáról. Miközben az emberek éppen csak megélnek, egyesek a magaslatból gúnyosan figyelik az alant zajló küzdelmeket.
A kérdés, amit fel kell tennünk
„Ön venne használt autót ettől az embertől?” Az amerikai politikai kampányokban e kérdés szimbolikusan fejezte ki a bizalmatlanságot. Ez ma Magyarországon is aktuális. Hiányzik az átláthatóság, és az állampolgárok nem tudják, hogy a politikusok, akikre bízták sorsukat, valójában mit forgatnak a fejükben. Minden ígéret után marad valami, egy apró kétség, amely elég ahhoz, hogy mély árkot ásson választók és a vezetettek közé.
A hatalom és a következmények
Az ország első embereinek arcátlansága már-már regénybe illő. A jelzők, amelyek a legpontosabban leírják őket, szinte kimeríthetetlenek: szemrebbenés nélküli, arcátlan, pofátlan. Az idő bevárja a hazug embert – tartja a mondás –, de úgy tűnik, nálunk a hazugság nemcsak elnézést talál, hanem ünneplést is. A hatalom ugyanis magával hozza a büntetlenség illúzióját. És miközben egyre mélyebbre ássák maguk alatt a gödröt, a társadalom csendben asszisztál ehhez a tragédiához.
Forrás: hang.hu/magyar-hang-plusz/we-are-the-champions-173398