Küzdelem az ellehetetlenítettek földjén
A valamikor élettel teli bányásztelep helyén ma leginkább a reményvesztettség és az elvándorlás képe rajzolódik ki. A nógrádi Kazár-Mizserfa településén Puporka Ferenc szavaival élve minden a „tűzoltás” köré szerveződik. A pusztulóban lévő közösség számára az alapvető adományok, mint ruha, élelem, tisztítószer csupán rövid időre jelenthetnek enyhítést a hiányokkal teli hétköznapokban.
A mindössze egy utcasorból álló település, ami valaha munkáskolóniaként funkcionált, most a társadalmi leszakadás szimbólumává vált. A rendszerváltást követő évtizedekben megszűnt a megélhetés stabil alapja: a munkahelyek és az infrastruktúra eltűntek, helyüket a bizonytalanság és a nemtörődömség vonta körül. A kihalt bányatelepek és elhagyott épületek kisugárzását ma már csak az alkalomszerű adománygyűjtések enyhítik, de ezek csupán ideig-óráig szüntetik meg az alapvető szükségletek hiányát.
Az adományok árnyékában
„Három családnak segít, és három napig tart,” mondja Ferenc az adományok elégtelen hatásáról. Bár a fővárosból gyűjtött készletek rövid ideig segíthetnek, azok az alapvető problémák, amelyek a közösség kétségbeejtő helyzetét táplálják, továbbra is megoldatlanok. A kivonult közszolgáltatások és az évtizedeken át tartó perifériára szorítás most megbélyegzi a mindennapokat, míg az itt élő lakosokat a létminimum peremére szorította.
A településen csupán heti egyszer elérhető orvosi ellátás, az öt kilométeres iskolaút és a drága kisboltok mind alkalmatlanok arra, hogy biztos alternatívát kínáljanak a növekvő szegénységben élők számára. A rendszerváltás után a bányák bezárultak, a valamikori munkásszállóból szociális otthon maradt meg egyetlen működő intézményként. A vezetékes víz ellátása megszűnt, az erdőket magánkézbe adták, ezzel megvonva a fűtés lehetőségét is. Közeledik a tél, de a kihasználatlan kápolna árnyékában vajmi kevés az esély a melegségre.
A segítség és a felelősség elvei
Az „Emberek az emberekért” közösség adományai ideiglenes világosságot hoznak a reménytelen viszonyok között, de a társadalmi változások hiányában hosszú távú megoldás továbbra sem körvonalazódik. Ezek az emberek évtizedeken át hagyták magukra hagyva őket, aminek eredménye nem csupán egy közösség lassú elmúlása, hanem a lecsökkentett kilátások generációkon átívelő hatása. A Rónabányán élők számára a támogatások, a munkahelyek hiánya vagy az infrastruktúra helyreállítatlansága csak a probléma felszínét érinti. És hogy a közélet mikor fordul ezekhez a településekhez közelebb? Talán pont a politika cinikus érdekei szerint, amikor érdekük megkívánja.
A közösség fennmaradásától a döntések jelenlegi iránya eltávolodott. Az emberek puszta helyzetjelentések tárgyaivá váltak, miközben a távolból érkező támogatások mindössze tüneti kezeléseket biztosítanak. A valódi, rendszerszintű megoldások nem csak elhalasztódtak, hanem mintha egészen eltűntek volna az asztalokról. Itt, Nógrád elfeledett sarkaiban, a „tűz” nem kímél senkit.
Forrás: hang.hu/magyar-hang-plusz/nograd-adomany-szegenyseg-emberek-az-emberekert-riport-174063