Békaperspektíva: Varangymentés és Hedvig története
A város betonrengetegében, az eső áztatta járdán váratlan látvány fogadott. Egy magányos zöld varangy, tétován pislogva, mintha megoldást keresne a saját kis világában. A járókelők közül senki sem figyelt rá, mígnem valaki meglátta a BMC előtti járdán, és úgy döntött, hogy nem hagyhatja sorsára. Így indult Hedvig története. A színes városi forgatagban eltévedt kétéltű végül a zuhanytálcában találta magát, ahol némi meleg és biztonság várta. De Hedvig helye nem itt, hanem a természetben volt: a Budai Arborétumban, ahol a varangypopuláció pezseg. Egy egyszerű cipősdobozban készült az utazásra, lélegző lukakkal és egy kis szénával, hogy barátságos fészke legyen.
Hedvig és a barikádok
A szürkületbe boruló városban azonban semmi sem egyszerű. A hidak forgalmát tüntetők és rendőrök akadályozták, akik közé beszorult a varangymentő „küldetés”. Igazoltatás, kérdések a doboz tartalmáról – messziről nézve akár groteszk bohózat is lehetett volna az egész. De Hedvig célba ért: az arborétum nedves talaján új remények várták, miközben a mentői a kerítés túloldaláról figyelték, amint az apró kétéltű az átázott földből gilisztákat vadászik. Egy pillanatnyi boldogság feledtette a hétköznapok feszültségeit, a hétvégi esztétika pedig tovább él egy varangy emlékében.
Újabb zárófejezet: szőlőkivágás és eltűnő borok
Amikor a nap hangjai és képei lassan elillannak, váratlan hír érkezik: a Pfneiszl testvérek befejezik tevékenységüket. A hírt meghallva olyan érzés támad, mintha Hedvig sorsát figyelve nem csak egy varangy életébe, de az emberek és a természet közötti kapcsolatok törékenységébe is bepillantást nyerhettünk volna. Az átmeneti boldogságot itt is melankólia követi. Egy fajtabor végéről szóltak a hírek, amelynek tíz hektár is alig jutott hazánkban. Zefír, amit nem termeszt többé senki, gúnyolja a szépséget az egyre pragmatikusabb világban.
Forrás: hang.hu/magyar-hang-plusz/bekaperspektiva-hedvig-katrin-birgit-175227