Gazdaságpolitika vagy politikai díszlet?
A kormány legújabb gazdasági beavatkozása, az árrés maximálásának bevezetése kíméletlenül tükrözi a választási kampány árnyékában született döntések természetét. Az élelmiszer-infláció Európában is kiemelkedően magas szintje közepette a kabinet látszatintézkedésekkel próbálja demonstrálni, hogy képes megfékezni az árak emelkedését, ezzel magukat mindenek védelmezőiként tüntetve fel. Az igazi cél azonban a politikai haszonszerzés, függetlenül attól, hogy a gazdaság milyen mértékű károkat szenved el emiatt.
Az alacsonyan maximalizált haszonkulcs nem más, mint egy kegyetlen számítás azon cégek felé, amelyek működése a mindennapi élet fenntartásában kulcsfontosságú. Az elvett árrésből kellene finanszírozniuk az üzleteik működését – ideértve a fenntartást, berendezések karbantartását, alkalmazottak bérezését és a logisztikai háttér biztosítását. Amikor pedig ezek finanszírozása nem lehetséges, a cégek kénytelenek fájdalmas döntéseket hozni: dolgozók elbocsátása várható, az üzletek állapota romlik, a hűtők meghibásodnak, az ügyfélszolgálati minőség látványosan hanyatlani kezd.
A rövidlátó döntések veszélyei
A helyzet súlyosságát tovább növeli, hogy az ilyen beavatkozások hosszú távon kisiklatják a fejlődést. A nyereséget termelni képtelen cégek elhanyagolják a modernizációt, visszafogják az innovációt, és nem törekednek a jövőt szolgáló beruházásokra. Kevesebb fejlesztés, visszaeső színvonal, gazdasági stagnálás: ez lesz az árrés tömörítésének keserű gyümölcse. Az egész helyzet iróniája, hogy a társadalmi igazságosság érdekében kommunikált intézkedések éppen a társadalmat sújtják legsúlyosabban.
Árnyékban a valódi felelősök
A kormány azonban nem áll meg itt: az infláció elleni harc fátyla mögé bújva szépen átruházza a terheket a kiskereskedelemre, miközben szemérmesen érintetlenül hagyja más szektorok, például a termelők vagy importőrök árait. Vajon véletlen ez a szelektív beavatkozás? „Bizonyos érdekek” talán túl közel állnak a hatalom gyakorlóihoz ahhoz, hogy zavarják a nyereségük útját.
Mindeközben a végrehajtott intézkedések alapvető problémákat idéznek elő. Elegendő csak a korábbi árstopoktól szenvedett ellátási nehézségekre gondolni: üres polcok, mennyiségi korlátozások, zavaros piac és áremelési kompenzációként megszülető drágulás. A vásárlók pedig – különösképpen a kevésbé tehetős rétegek – csapdába esnek, hiszen a helyzetük semmit sem javul, sőt esetenként még rosszabb is lesz.
A hatalom szemfényvesztése
A társadalmi érzéketlenség másik ékes példája, hogy az olcsóbb termékek árán nyerők leginkább a tehetősebbek lesznek. Az újgazdagok kényelmes helyzetükben több kilogrammos áruktételeket vásároltatnak, miközben a kisemberek elszenvedik az infláció valódi következményeit – az egyre romló szolgáltatásokat és a szegényesebb választékot. A hatalomra koncentrálók számára azonban mindez nem releváns; a kampányok, a látszatpolitika fenntartása és a szavazók rövid távú manipulálása fontosabb célok.
A rendszer logikája nem változik: a hatalom mindent feláldoz, ami nem szolgálja közvetlen előnyét. Az élesláncú politikai retorika mögött ott bujkál a gazdaság kíméletlen manipulációja. Az eredmény? A gazdaságpolitika lassan elveszíti relevanciáját – puszta politikai színjátékká silányul.
Forrás: hang.hu/publicisztika/gazdasag-politika-174068