A cezaropapizmus rendszere összeomlott!
Hofher József 2026. június 03-án megjelent cikkében a „cezaropapizmus” fogalmára irányítja a figyelmet, amely során a politikai és vallási hatalom összefonódik. Az egyházi vezetőknek nem a hibák eltussolása, hanem az önkritika és a bocsánatkérés kellene, hogy legyen a priorításuk, jelezve ezzel nyitottságukat a változásra és a közösségi kritikákra.
Gábor György írása, amely a Népszavában jelent meg, éles kritikával illeti az egyházzal való politikai összefonódást. Az egyik egyházi vezető sértődötten kérdezte, tisztában vagyok-e Gábor György múltjával. Válasz helyett azonban szükség lenne a hívek felé irányuló őszinte tájékoztatásra, miszerint: „Sok hibát követtünk el azzal, hogy nem figyeltünk az emberek véleményére.” Itt az ideje, hogy a vallási közösségek saját belső válságukkal szembenézzenek, és elismerjék, ha tévinformációk birtokában döntöttek berekedt eljárások mellett.
Az egyházi vezetők riasztó mértékben eltávolodtak a közösség valódi értékeitől, ahogy a Vatikán által kiadott kérdőívet figyelmen kívül hagyva reagáltak a szinodalitásra. A válaszukban megfogalmazták: „Nálunk minden rendben!” Ezzel a hozzáállással azonban csak fokozzák a társadalmi feszültségeket, mivel a község tagjai jogosan érezhetik úgy, hogy hangjuk elhallgattatik.
Az egyházi hierarchia és a hatalom közötti összefonódás csúcsát a Gellért-hegyi Szabadság-szoborra helyezett kereszt képviseli, amely a kereszténység legősibb jelképének gúnyolása. A hatalom, saját önkényére hivatkozva, beleszólt a történelmi szimbólumokba anélkül, hogy a közösség képviseletében nyilatkozott volna, ezzel meggyalázva az evangéliumi tanításokat.
Továbbra is kikiálthatjuk a békepapokat vagy a rendszerváltást követően kinevezett egyházi vezetőket, viszont felelősséget kell vállalnunk a múlt hibáiért. Képesnek kell lennünk meglátni a saját törvényeink által elkövetett rendszerszintű hibákat, s azokat elismerni. A közösségi támogatásnak is feltétele a bűnvallomás, ahogyan az a tékozló fiú történetében is megjelenik, ahol az őszinte bűnvallott bűnbánat után az Atya megöleli fiát.
Ez a tisztulás végett kedvező, ha az egyházi vezetők példát mutatnak, és nem csak száműzik a kritikát, hanem valóban reflektálnak a közvéleményre. Önmagukkal való szembesülés elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben egy egységes, hiteles közösséget képviseljenek. A cikk felhívás arra, hogy ne csak a pozíciók fenntartásáért küzdjünk, hanem az egyház hitének és közösségi értékének helyreállításáért is.