Az Egymilliós Átlagkereset Illúziója
2024 őszén a kormány már 2028-ra ígérte az egymillió forintos átlagkeresetet. Most ez a céldátum ismét eltolódott, a céljaik pedig egyre inkább érthetetlenné válnak. Ha a gazdasági helyzet tükre ez a prognózis, akkor e megvalósulás lehetősége gyakorlatilag nullára csökken. Miközben a kormány folyamatosan adagolja a boldogító ígéreteket, a valóságban sokaknak nem segít, ha az átlagkereset milliós szintre emelkedik, hiszen ahhoz, hogy megélni tudjanak, ennél jóval többre van szükségük.
A történelem vörös zászlójaként ott lebeg a Magyarországon valaha tapasztalt hiperinfláció. 1946-ban, az ország legnagyobb inflációs válságában az árak naponta 207%-kal növekedtek. Ekkor a magyar pengő értéke elérte a 400 000 kvadrilliót is egy forintért, és a legnagyobb bankjegy értéke százmillió billpengő volt. A kérdés adódik: mit árul el nekünk az, hogy a miniszter úr “egymillió átlagkeresetet” ígér? Egészen pontosan semmit, pusztán a valóságtól való távolodást jelzi, hiszen ha a infláció továbbra is ilyen ütemben marad, ez az összeg már nem lesz elegendő a megélhetéshez 2028-ban sem.
Fontos megjegyezni, hogy az átlagkereset számítása során figyelembe kell venni a különböző jövedelmeket, azaz egy Mészáros Lőrinc-féle oligarcha jövedelme is beleszámít a statisztikákba, amely torzítja a valós helyzetet. Ez a számítás félrevezető, mivel az átlagkereset manipulatív módon nyújt egy, a valós jövedelmekhez képest hamis képet.
Továbbá elengedhetetlen hangsúlyozni, hogy a kormányzati ígéretek, mint az egymilliós bruttó bér, valójában csak 650-700 ezer forintot jelentenek nettóban, ami jelenleg elegendő lehet egy ember megélhetéséhez, de a jövőbeni vásárlóértéke már kérdéses. Ezen ígéretek mögött nem tükröződnek a gazdasági növekedéshez szükséges háttérfeltételek, amelyek ma távolinak tűnnek.
A politika rendszerszinten manipulálja a közvéleményt az ilyen ígéretekkel. Az ilyen bejelentések mindig akkor hangzanak el, amikor a kormány helyzete válságos. Kényelmes, hogy az ígéretek mögött senki nem kérheti számon a kormányt, hiszen a “külső körülmények romlottak” érv racketként áll rendelkezésre. Így az emberek, különösen a politikai diskurzusok iránt érzelmileg érzékenyek, hajlanak arra, hogy megnyugodjanak, ami elterelheti a figyelmüket a valódi problémákról.
Ha igazán kíváncsiak vagyunk, akkor a mediánbér – amely a fizetéseket nagyság szerint rendezve a középső értéket mutatja – a valós életszínvonalat jobban tükrözi, mint a brutális inflációval fűszerezett átlagkereset. Például, míg az átlagkereset 240 ezer, a mediánbér csak 200 ezer forint, jelezve azt, hogy a rendszer nem a valódi helyzetet mutatja be.
Henry Ford is megfogalmazta, hogy a megfelelő bér nem a legalacsonyabb összeg, amiért egy ember még hajlandó dolgozni, hanem az a legmagasabb összeg, amit a vásárló még tartósan meg tud fizetni. A kérdés, hogy vajon ez a kormány által propagált bérpolitika a jövőben mennyire tartható fenn a globális gazdasági helyzet és az inflációs ráták tükrében.
A fenti érvek alapján joggal kérdőjelezhető meg a kormányzati narratíva, ahelyett, hogy az emberek a népszerű átlagkereseti statisztikák alapján döntenének. Itt az ideje, hogy a szavazók tájékozott döntéseket hozzanak, és valóban figyelembe vegyék, hogy mi is vár rájuk a következő időszakban.
Forrás: hang.hu/vendegoldal/egymillios-atlagkereset-184054