Ellenség nélkül nem megy
Egy friss írásomban, amely Nagy Bandó András tollából származik, az emberi lét ösztönös igényével, a barátok keresésének szükségességével foglalkozom. A politikai világ bonyolult érzelmi viszonyai között, ahol a barátság mellett gyakran az ellenség is megjelenik, elgondolkodtató a hatalom által gerjesztett ellenségkép létjogosultsága.
Orbán Viktor február 14-i évértékelő beszéde a Várkert Bazárban számos, az ellenségteremtés módszereire utaló elemet tartalmazott. Umberto Eco 2011-es „Ellenséget alkotni” című művének felhasználásával arra a következtetésre jutok, hogy az ellenség nem csupán identitásunk határozója, hanem alkalmat ad arra is, hogy saját erényeinket felvonultassuk. Eco szavaival élve, ha nem találunk valódi ellenséget, akkor magunknak kell megalkotni egyet.
Az ellenségkép nem csupán politikai stratégia; ez a folyamat régóta jelen van a történelemben. Az ellenség szinte mindig az, akit a hatalom a saját érdekében fenyegetőként állít be, függetlenül attól, hogy valójában mennyire fenyegető. Ezen kép kialakítása példásan érvényesül a magyar politikában, ahol a hatalom számára a legnagyobb haszonnal jár a politikai termékként funkcionáló ellenségek megalkotása.
A legfrissebb politikai narratíva szerint a kormány folyamatosan újabb és újabb ellenségeket kreál. Az IMF és a bankok, az Európai Unió, a migránsok, valamint a belső ellenfelek mind-mind a narratíva részévé váltak. A retorika egyszerre tükrözi a kormány akaratát és a társadalom manipulálhatóságát, mivel a hazugsággal teli média révén a lakosságot folyamatosan alátámasztják ezek a szlogenek.
Az elképzelések között szerepel, hogy a kormány azon dolgozik, hogy bűnbakokat találjon, akikkel elretenthetik a közvéleményt. Gondoljunk csak a különböző válságokra: a rezsiárak, a migránsveszély, vagy akár a pandémia kapcsán megfogalmazott tartalmak mind azt gesztikulálják, hogy a gyengeség helyett sokkal inkább motiváló erőkként jelennek meg a politikai színtéren.
A hatalom szlogenjének sokszínűsége és folyamata egészen figyelemre méltó. A politikai játszma elemei a hazugságok és a manipuláció keveredéséből állnak össze. Kérdés, hogy mi rejlik a látszólagos szavak mögött, és hogy vajon hosszú távon mennyire járható ez az út anélkül, hogy az emberek valódi ellenséget és támogatást lássanak. Hiszen ahogy Eco fogalmaz: „képzeletbeli ellenség nélkül nem lehet meglenni”.