Közpénzégető kalóz rezsim: A Békemenet és a politikai hirdetések világa
2026. március 15. előtt a Facebookon olyan buzdító kampány indult, amelyen minden kormánypárti médium, szervezet, valamint számos, a hatalom közelébe került civil is részt vett. A Békemenet számára hirdetett események tömegesen lepték el a közösségi platformot, politikai hirdetések özönét hozva magukkal.
Ahogy a menet után teltek a napok, a hirdetések sűrűsödtek: folyamatosan érkeztek felkérések a március 15-i demonstráción való részvételre, miközben az esemény szervezői a résztvevőknek köszönetet mondtak. Egyes hirdetések a Margit híd tervezőinek dicsőítésével reagáltak a Békemenet sikerére, amely hatalmas tömegeket vonzott. Ez idő alatt a közvéleményt szórakoztató, míg a valódi problémákat, mint az ukrán helyzetet vagy a migránsokat, háttérbe szorították.
Ezek a hirdetések azonban nem csupán szavakban csillogtak: Magyarország, lakosságarányosan, az EU egyik legnagyobb politikai hirdetője volt. A Békemenet idején a kormánypárti hirdetési költségek a legmagasabb szintre emelkedtek, és sok esetben túllépték több európai ország teljes hirdetési kiadásait.
Az események magukban hordozzák a közpénzek pazarlásának súlyos jeleit. A hirdetési kampányok, ha túltolták őket, elveszítik hatékonyságukat; az algoritmusok akkor is költik el a pénzt, amikor már nincs releváns közönség. Olyan, mintha a süllyedő hajóról nem a vizet merénék ki, hanem a legértékesebb kincseket dobnák a tengerbe. Ez a gyakorlat mind a politikai, mind a társadalmi érzéketlenség teljességét tükrözi, és azt az üzenetet közvetíti, hogy a rendszer teljesen automatizálttá vált, elvesztve a kapcsolatát a valósággal.
Egy érdekes szempont, hogy egy résztvevő megemlítette: „az Európai Vidékfejlesztési Alap pénzéből vásárolt kisbusszal jöttem Brüsszel ellen tüntetni.” A Békemenethez érkező 158 busz számos feszültséget és választási manipulációra utal, amelyeket a kormány eszközként kíván használni politikai céljaik elérésére.
Azonban mindez késlekedett: „a víz már nem alulról, hanem a kalózhajó fedélzetére ömlik befelé”. Az analógiák világában érdemes megemlíteni a híres kalózhajót, a Queen Anne’s Revenge-et, amely a kalóz Feketeszakáll zászlóshajója volt. Az eredeti hajó rabszállítóként kezdte pályafutását, majd Feketeszakáll átalakította és 40 ágyús erőddé tette. Egyes történészek szerint ez az átalakítás nemcsak drága, hanem a hatalom túlmérhetetlenségét is illusztrálja.
A kormányzati struktúrák hasonló célokkal léteznek. A „kapitány” a legénység alsóbb szintjeit áldozza fel a megmaradt haszon megőrzéséért, miközben a hirdetési kampányok túltolválása a zűrzavart jelzi, ahol már nem a győzelem a cél, hanem a készletek gyors kiárusítása a baráti cégeknek.
A közszolgálati média és a hirdetési költségek eltérítése nem értékteremtést jelent, hanem a meglévő erőforrások fegyverkezését politikai túlélés érdekében. Amikor a hatalom buszos közlekedéssel és drága reklámokkal próbálja megmozdítani a támogatóit, az azt jelenti, hogy a kapitány nem a jövőt figyeli, hanem a mentőcsónakokat osztogatja a tisztek között.