Az információs krízis kora
A nem tudás hatalma – ezt a gondolatot mindig is egyetemi előadásaim témájaként használom. Az óra fókuszában a technológiai fejlődés áll, amely paradox módon képes aláásni a demokráciát. A demokrácia sokkal inkább a szakmák közötti horizontális bizalomra épít, ám ez a bizalom mára roskadozik, mivel a vállalati, bürokratikus és technológiai struktúrák dzsungelében rendkívül nehéz tisztán látni. Ebből fakadóan sokan érdekeltek abban, hogy ne tisztán lássunk, így fontos, hogy tudatosítsuk, mi az, amiről tudjuk, hogy nem tudjuk. Csak így tudunk erős, megalapozott véleményeket és attitűdöket kialakítani a megmaradt valós tudás területein.
Például politikai szempontból a technikai fejlődés eredményeként megjelent a lehallgatás, egy jelenség, amely évszázadokon át ismeretlen volt. Az igazi probléma nem csak az, hogy embereket lehallgatnak, hanem az is, hogy nincs tudomásunk arról, ki kit hallgat le. A magyarországi lehallgatási botrány pontosan bemutatja a közös kollektív tudatlanságot, amely Közép-Európában már régóta jelen van. Hiszen 2014-ben Lengyelországban egy lehallgatási ügy felfedte a sajtószabadság és a nemzeti bank függetlensége megserülését, ami megrengette a lengyel demokráciát. A botrány részeként a titkos felvételek készítője máig ismeretlen, miközben törvénytelenül lehallgatták az állami vezetőket, akik egy étteremben terveztek összejátszást.
Már korábban, 2012-ben, Szlovákiában egy titkos jelentés került nyilvánosságra, amely bemutatta, hogy a politikai elit a félvilági vállalkozók és maffiózók foglya lett. E titkos dokumentumokat „Gorilla-iratok”-ként emlegették, és ezek a szlovák demokrácia válságát indították el, mely a mai napig tart. Az iratok nyilvánosságra hozatalának körülményei máig nem tisztázottak – lehet, hogy egy politikai erő, vagy egy frusztrált titkosszolgálati tiszt tette ezt közzé. De az igazi kérdés, hogy miért és ki hozta nyilvánosságra a magyar demokrácia Achilles-ínát, az őszödi beszédet 2006-ban.
Csehországban a helyzet jobb abban a tekintetben, hogy 2013-ban, amikor kiderült, hogy a titkosszolgálat illegálisan megfigyelte a miniszterelnök feleségét, azonnal nyilvánosságra került a megrendelő személye, az akkori kabinetvezető, aki a miniszterelnök szeretője is volt. A botrány következtében a miniszterelnök lemondott, a kabinetvezetőt elítélték, e zűrzavarban pedig egy új szereplő, Andrej Babis is feltűnt.
Közép-Európában a színfalak mögötti zavaros érdekhálók alakulásáról azonban nagyon keveset tudunk. Amit tudunk, az talán éppen annyi, amennyit a hatalom szeretne, hogy tudjunk. A politikai döntéshozatalunk erejét úgy őrizhetjük meg, ha visszalépünk a bonyolult struktúrák szorításából, és vagy saját élettapasztalatunkra, vagy a legszélesebb horizontot érintve próbálunk meg reagálni. Az eurázsiai horizont azt is megmutatja, hogy Oroszország nem érdekeltt Közép-Európa nyugati típusú stabilizálásában.
Fontos lenne feltérképezni az elmúlt két évtized lehallgatási botrányait, kiemelve azokat az eseteket, amikor nem tudjuk, ki hallgatott le kit. Közép-Európa valami miatt fertőzött állapotban van. Biztosan aktív ebben Oroszország és talán Kína is, de az kérdéses, hogy Magyarország mit nyer e kapcsolat által. Nincs érdemi válasz arra, hogy az Egyesült Államok mit tesz, de azt tudjuk, hogy nem csupán csendben várják Oroszország destabilizáló törekvéseit.
Kérdés, hogy a nyugati “ellentartás” és a keleti destabilizálás közötti feszültség mit stabilizál? A NATO szövetségi rendszere mindenképpen stabilizálódik, míg az EU, Schengen és a közös piac fenntartását fontosnak tartom. E szövetségi rendszert, amelynek a NATO is tagja, stabilizálni kell. Oroszország nem az ellenségünk azért, mert nem szeretjük, hanem mert nem nyugodott bele a térség elvesztésébe. Elég, ha ránézünk a mai Oroszországra, hogy megértsük: nem lehet bízni abban, hogy fejlesztő szándékkal érkeznek.
Hogyan őrizhetjük meg a demokráciát e keleti ostrom alatt, és a nyugati védőmozgalom súlya alatt? A romániai választások oroszbarát eredményének 2024-es megsemmisítése sem erősíti a demokráciát, ami különösen érdekes, hiszen a szélsőséges erők elterjedése nem csupán Oroszországnak tudható be, hanem a társadalmi frusztrációknak is.
Hogyan lehet fenntartani a népképviselet tisztaságát? Nem tudom a választ, de talán érdemes onnan kiindulni, hogy feltárjuk és tudatosítjuk, mennyi mindent nem tudunk. Csak így maradhat a kezünkben tisztán a kevés, amit valójában tudunk. Az a kérdés, hogy Németalföld-e az a közeg, amivel összetartani akarunk, vagy Jekatyerinburg. A nem tudás hatalom, és talán a jövő egyszer majd felfedi előttünk a titkokat, ahogy megnyílnak a levéltárak.
A szerző történész, közgazdász, a Magyar Hang által kiadott Felforgatókönyv Közép-Európa fejezetének szerzője.