Élőben egy meghibásodott IC vonatról: a káosz új szintje
Reggeli indulás Szegedről, céltudatosan a főváros felé, ám a Napfény InterCity kalandjai már az első pillanattól ígéretesen kezdődtek. Az építkezések miatt egyből kieső Dorozsmára irányították az utasokat, akik pótlóbuszokkal harcolták meg az induláshoz vezető utat. A helyzet szokásosnak tűnt – egészen addig, amíg valahol Cegléd közelében le nem robbant a mozdony. A vonaton rekedt utasok napja hirtelen fordulatot vett, de nem a várt irányba.
A vasútipokol forgatókönyve
Képzeljük el a jelenetet: a kalauz a hangosbeszélőn életveszélyre figyelmezteti az utasokat, miközben a vonat mozdulni sem tud. Az utasok nyugodtak maradtak, valószínűleg azért, mert már megtanultak együtt élni a MÁV kiszámíthatatlanságával. Egy anyuka két gyerekkel kétségbeesve nézte, ahogy elszáll a reptéri járata, míg mások ironikus mosollyal szálltak meg a helyzet drámájában. Áram, internet? Hagyjuk is, mintha egyikre sem lenne igazán szükség ezen a modernkori kalandtúrán.
A visszahúzás kényszeres kálváriája
Végül, nem sokkal dél előtt az IC-t vontatással kezdték visszahúzni Ceglédre, talán hogy a káosz szakaszonként bontakozzon ki. Ezután egy Szegedről induló gyorsjárat helyett egy „sima” vonattal folytatódott a kaland, természetesen késéssel – hiszen mi másra számíthattunk. Így érkezett meg a szerelvény nagy nehezen Budapestre, ám a Nyugati helyett Kőbányánál sikerült kikötniük. A tervezett útvonalból végül csak az út maradt, ugyanakkor a cél inkább csak véletlennek tűnt.
Egy hétköznapi MÁV-történet
Az elmondottak újra és újra rávilágítanak arra, milyen helyzetekkel szembesülnek az utasok a magyar vasúthálózat mindennapjaiban. Azt hihetnénk, ez a természetes rendje a dolgoknak, ám egy sokadik ilyen élmény után a legkitartóbb utazók lelkesedése is megfakul. A „kalandvágyók” számára talán izgalmas, de azok, akik elérnék a céljaikat – legyen szó munkáról vagy találkozóról – aligha érezték magukat szórakoztatva.
Kommentek, amelyek nem szorulnak magyarázatra
Vitézy Dávid szavai talán pontosan összefoglalják ezt a helyzetet: „Lehet így értette Lázár, hogy ‘elég volt a luxizásból!’” Ezek a sorok sokat mondanak a közösségi és vasúti rendszereink állapotáról. A komfortkeresés már régóta elhagyott kincs, míg az utasok vágya csupán a minimális működés garantálása lenne. De mint látjuk, ez talán már luxusnak számít.