A ferencvárosi halászmesterek öröksége
Budapesten, a Ligeti György utcában található „Fanda Ferencz Halász M” felirat arra emlékeztet, hogy a halászmesterség nem csupán foglalkozás, hanem tradíció, amely több évszázadon át meghatározta a magyar konyhát. A múlt század elején a vendéglők, mint a Petrákovics, határozottan elutasították a halakat, mert a „jó magyar gyomornak” nem való, egy álláspont, amely sajnos ma is él a közgondolkodásban. A halételek alacsony fogyasztása, éves szinten mindössze 4 kg per fő, mélyen tükrözi a nemzeti gasztronómiai identitásunk gyengeségeit a sertéshús és marhahús dominanciájával szemben, amelyek fogyasztása 50, illetve 25 kg-ra rúg évente.
Halételek a magyar konyhában
A halak és vízi herkentyűk iránti attitűd azonban nem volt mindig ennyire elutasító. Évszázadokon keresztül a magyar gasztronómia részét képezték a vizekből beszerzett halak, rákok és teknőcök, amelyek fontos szerepet játszottak Mátyás király udvarának étkezésein is. Az első halrecept is egy XVII. századi ferences szerzetesek által írt konyhagyűjteményben található, amely egy böjti ételt, az önmaga vérében főtt halat említi. A halételek népszerűsége egészen a XX. század elejéig fennmaradt.
Halászat helyszínei Budapesten
Budapesten több városrész is tanúskodik a halászat egykori fontosságáról, különösen a Viziváros és a Ponty utca, ahol a ferencvárosi halászmesterek egykori központja található. Az 1897-es Hal tér lebontása óta a halászok és halkereskedők már nem birtokolják a város fontos vízparti pontjait, de a Csarnok tér továbbra is jelentős szereplője a halpiacnak. Itt találkozhatunk a Fanda család örökségével, amely generációkon átívelően határozta meg a pesti halkereskedelem sorsát.
A halászmesterség kihalása
Az iparosodás és a város fejlődése, a rakpartok kiépítése és a folyó szabályozása, valamint a haltelepítések drasztikusan befolyásolták a halászat jövőjét Budapesten. Sok őshonos halfaj eltűnt, és a dunai halászat lehetőségei jelentősen csökkentek. Ma, bár még sokan szeretik a vizek adta lehetőségeket, valójában távolabb érezzük magunkat ezen gazdagságtól, mint valaha. A folyó életét mára csak a partok köveivel találkozhatunk, amelyek emlékeztetnek arra a gazdag vízi világra, amely valaha a város életének szerves része volt.
Ez a cikk a Magyar Hang 2025/18. számában jelent meg április 30-án.
Forrás: hang.hu/kultura/jo-magyar-gyomornak-nem-valo-175697