„Mindenki tolmácsának kellett lennem” – Interjú Elisa Shua Dusapinnal
Elisa Shua Dusapin, a francia-koreai írónő, saját regényein keresztül tárja elénk a kultúrák keveredését és a nemzetközi konfliktusok hatásait. Legújabb könyvének, a Tél Szokcsóban-nak fontos gondolata, hogy a megfigyelők, akik a távcső mögött sírdogálnak, nem képesek igazán megérteni a körülményeket. Az írónő saját tapasztalataiból kiindulva mutatja be, hogyan éli meg a francia és koreai örökségét, és hogy mennyire nehéz megérezni a különböző kultúrák közötti távolságokat.
Dusapin, aki Párizsban és Zürichben nőtt fel, szülei révén mélyen megélt kulturális különbségekkel küzdött, ami már gyermekkorában formálta a nézőpontját. Első könyvében, amely az észak-koreai határhoz közel játszódik, a francia-koreai kapcsolatok bonyolultságát feszegeti, míg második műve, A pacsinkógolyók, gasztronómiai keretek között bontja ki a kultúraközi feszültségeket.
A történeteiben Dusapin ügyesen érzékelteti, hogy mennyire közel és távol vagyunk egymástól, és azt a kihívást is megjeleníti, hogy a különböző kultúrák között hogyan találunk közös hangot. Pacskovszky Zsolt írta az 1749-nek adott interjúban, hogy Dusapin „turista olvasóként” vezet bennünket ismeretlen városokba, hogy azután a külvárosok felé irányítson minket. Az írónő egy olyan világban kíván élni, ahol a határok nem repedések, hanem átjárók a különböző kultúrák között.
Dusapin kifejti, hogy mindig is erősen kötődött az identitás kérdéséhez, hiszen kamaszkorában sokszor érezte magát külföldinek, függetlenül attól, hol is tartózkodott. Identitásának összefonódása a különböző kultúrákkal idővel írásműveiben is megjelenik: „Sosem szabad dönteni, hogy melyik kultúra az enyém.” Az írónő elmondta, hogy az írás birtoklása és a fikció által létrehozott világok teremtése segített neki abban, hogy megértse önmagát.
Az interjú során Dusapin elárulja, hogy a történetek során a nyelv ereje és a kifejezésmód sokszor megkérdőjelezi, mit lehet és mit nem lehet megfogalmazni. „A bizonytalanság néha hallgatásra késztet, és a szavak nélküli kifejezésmódot hiányolom.” Ez a paradoxon felerősíti benne, hogy írónőként a megértés iránti vágyát a szavakkal próbálja kompenzálni.
Dusapin számára a világ bonyolult, és a kérdések, amelyekkel foglalkozik, sosem egyszerűsödnek le. Megélt politikai feszültségek, mint az orosz agresszió következményei, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az írásaiba mélyebben belemerüljön. Képzeletbeli térképeken keresztül próbálja feltérképezni az emberi kapcsolatokat, hogy hidakat építhessen a különböző valóságok között.
Dusapin művei tehát nemcsak a kultúrák találkozásáról szólnak, hanem azokról a belső harcokról és identitásformáló folyamatokról is, amelyeket mindenki magával hordoz. A kérdések, amelyek az emberek közötti távolságokat és különbségeket feszegetik, elengedhetetlenek az emberi létezés megértéséhez — és ebben az értelemben Dusapin regényei valódi tolmácsokká válnak.
Forrás: hang.hu/konyveshaz/mindenki-tolmacsanak-kellett-lennem-182556