Zalán Tibor búcsúinterjúja: A magyar irodalomról és a közéleti elhatárolódásról
Zalán Tibor 71 éves, és úgy döntött, hogy idén végleg lemond az írásról, amivel egyúttal a nyilvános szerepléseit is befejezi. Ez az interjú az utolsók között van, ahol mesél a magyar irodalomról, barátairól, és a közéleti eseményekhez való viszonyáról.
Nemrég az országos politikai események után mutatták be a Békéscsabai Jókai Színházban a „Vigyázat, a tetőn angyalok járnak” című mesejátékot. Zalán elmondása szerint nem aggódik amiatt, hogy a közélet izgalmai elnyomják a kulturális programok figyelmét. „Én kevéssé figyelek a közéletre,” mondja. „Egyfajta háttértévés vagyok, nem úgy érzem, hogy nekem irányítanom kellene. Történnek dolgok, ezeket tudomásul veszem, de energiám már régóta nincs arra, hogy fokozottan figyeljek rájuk.”
Zalán emlékszik, milyen fontos volt számára a rendszerváltás idején a magánszféra védelme. „A konferencián, ahol Csoóri Sándorral és Balassa Péterrel találkoztam, úgy éreztem, az íróknak nem a parlamentben kellene ülniük, hanem a saját asztalukhoz visszatérni. A politika és az írás két külön szakma.” Azóta elhatározta, hogy távol marad a közélettől; kilépett az Írószövetségből, és nem csatlakozott újabb irodalmi szervezetekhez, illetve elhagyta a Kortárs folyóiratot is.
Bár felmerül a kérdés, hogy mindez kevésbé ismertté teheti a nevét, Zalán biztosítja, hogy nem fél ettől. „Abbahagytam a vers- és drámaírást, a Papírváros pentalógiám utolsó kötete közelgő megjelenésével mindent befejezek,” mondja. „Az írásaim sokkal fontosabbak számomra, mint a közvetlen figyelem, amit a nevem kaphat. Az idő minden művet megítél.” Kiemeli József Attila példáját, aki a „Nagyon fáj” megjelenésének napján is annyira fáradt volt, hogy a könyv forgalma nem érdekelt senkit, és átlépett a hiúság taposómalmán.
A beszélgetés során Zalán szót ejt a Wass- és Herczeg-vitákról, valamint a korábban betiltott könyvekről. „Ezek az emberek mind véleményt formálnak, de manapság nehéz a határokat megvonni, mert a közélet és a művészet határvonalai egyre inkább elmosódnak.”
A szavak mögött egy költő és író búcsúzik, aki nem csupán magát, hanem a magyar irodalmat is elhagyja, ezzel üzenve a jövő nemzedékének: a művészet lényege nem a népszerűség, hanem a mélység és a hitelesség.