Szilágyi István – Az idő hollószárnyán
Szilágyi István „Hollóidő” című regénye egyszerre lenyűgöző irodalmi teljesítmény és megrázó mélységű történet. E mű olvasása nem csupán szórakozást nyújt, hanem kihívás elé is állít: olyan archaikus és különleges szavakkal találkozik az olvasó, amelyek nemcsak a középkor világát idézik meg, hanem új életet lehelnek a magyar nyelvbe. Az ilyen nyelvi gazdagságban rejlő szépség képes arra, hogy egyszerre döbbentsen meg és lágyítson el.
Nyelvi kincsesbánya: Lanckenét és busurmán
A regényben felbukkanó szavak, mint a „lanckenét” (középkori német zsoldoskatona) vagy a „busurmán” (muzulmán), rávilágítanak arra, hogy az időtlen magyar nyelv milyen színes árnyalatokat hordoz. Ez a szókincs azonban nem csupán egy régi kor emlékeit őrzi; a mindennapos szavakat új jelentéssel ruházza fel. Szilágyinál például a „pirics” egy hangutánzó szóként az ütés vagy pöckölés kifejezője lesz, míg a „hengér” a hóhér kegyetlen dolgait idézi.
Mesés képek földje
A regény egyik csúcspontja Szilágyi prózájának képi gazdagsága. Egy városi piac például „zöld végtelenség közepén gombaseregként” jelenik meg, ahol a „tetők szürke-barna kalapként” borulnak a zömök házakra. Ez a látásmód minden egyes jelenetet szimbolikával és aprólékosan kidolgozott részletekkel tölt meg, amelyek mélyebb jelentéseket hordoznak, mint elsőre gondolnánk. Az idilli tájak leírása mögött ott rejtőzik a pusztító valóság keserűsége.
A valóság sötét árnyai
A regény drámája a történelem sötét mélységeit tárja elénk. A „szabadított pap” jelenete, amely egy török fogságból való fortélyos menekülésről szól, nem csupán a múlt kalandos eseményeit idézi, hanem megmutatja az embertelenség és önzés határait is. Az említett „piramisba hányt fejek” látványa brutális valóságot tár az olvasó elé; a magyar és török identitás közötti véres határvonalak egybemosódnak. Ez a mélységes zavar és kaotikus brutalitás teszi a „Hollóidőt” igazán időtlenné.
Az idő és a holló metaforája
A regény címének ereje magában rejlik. „Hollóidő” – egyfajta közönyös, érzelemmentes pusztítás, amely valaha volt időszakok jellemzője lehetne. Az időt itt nemcsak té-pik el tőlünk, hanem „hollószerűen gyomlálja”, tisztátalan részeit kitépi. A kérdés: vajon az idő lesz-e hollóvá, vagy mi változtatjuk hollóvá körülöttünk a világot? Szilágyi alkotói zsenialitása pontosan azt tükrözi, amit az ember a történelemből oly sokszor megtanulhat, de csak ritkán ért meg: a romboló idő mindig jelen van, de csak akkor derül ki pusztítása mértéke, amikor már késő ellene tenni bármit.
Egy rég elfeledett nyelv visszhangja
A Szilágyi által használt nyelv óriási hatással van az olvasóra. Az olyan szavak, mint a „lazsnak” (pokróc), amely cselekvésként „elpáholást” jelenthet, vagy a „kaszib” (időnként más hangsúllyal megjelenő régi kifejezés), nemcsak önmagukban léteznek. Kifejezőerejük messze túlmutat pusztán egy-egy gondolaton. A középkor rideg világa és az emberi sorsok törékenysége ezeken a szavakon keresztül kel életre.
Az elröppent idő lenyomata
A „Hollóidő” egyszerre kínálja fel a szavak szépségének élvezetét és a régmúlt fájdalmas igazságainak emésztő súlyát. Szilágyi István szövegei nem csupán történeteket mesélnek el, hanem korokat idéznek meg, kihívást intézve az olvasóhoz: tekints mélyebbre, gondolkodj messzebbre! A regény őszinte kérdéseket vet fel a múlttal, az idő múlandóságával és az emberi létezéssel kapcsolatban. És ezek a kérdések talán örökre megválaszolatlanok maradnak.
Forrás: hang.hu/ujbeszel/holloido-elrokkentett-ido-172947